Ha már elmúltál 40, nem működik a párkapcsolatod, vagy esetleg túl is vagy néhányon, akkor biztosan ismerősek számodra is a fenti mondatok. Szinte kivétel nélkül minden nő eljátszotta már ezeket a megleckéztetéseket (sőt ennél különbeket is, végtelen a nők tárháza) a párjával. Most megkérdezem: működött??? Hát képzeljétek nálam sem. 
Mi nők azt gondoljuk, hogy amikor nem kapunk elég figyelmet, törődést, szeretetet és már minden finom eszköztárat kimerítettünk, akkor mindenképpen be kell indítanunk a “büntetőszázadot” és kicsinálni a pasit.
A manipulációt ott kezdjük, hogy végtelenül kedvesek és megértőek vagyunk. Körbe udvaroljuk, körbe ugráljuk, kényeztetjük azért, mert azt várjuk, hogy ettől majd ő is pontosan ezt fogja nekünk adni. De jön a hidegzuhany. Nem adja. “Jó, ha nem adod, akkor majd kikövetelem magamnak, elveszem erőszakkal!” “Mert ez jár nekem!” – igen kedves olvasó hölgytársam, te is ezt csinálod vagy csináltad.
És akkor beindul a “pofonofon”. Elővesszük a nehéztüzérséget és zsarolunk, elutasítunk, büntetünk, bántunk. Majd mi megmutatjuk, hogy úgy lesz minden, ahogy mi akarjuk. Képesek vagyunk évekig játszani ezt a szadista játékot (amiben persze magunkat pont úgy szadizzuk, mint a másikat), az életünk átfordul egy török szappanoperába, de mi még toljuk és toljuk. És úgy lesz a végén? A kérdés költői volt.
Persze, hogy ezt csináltuk, mert nem tudtuk hogyan kell jól csinálni. Mert nem láttunk jó mintát. Mert senki nem tanította meg nekünk, hogyan kell jól csinálni. Ha szüleinknél is ezt láttuk, hogy éjjel-nappal szapulták egymást, annyira beivódott a tudattalanunkba, hogy valamilyen szinten elfogadtuk ezt, ez volt a realitásunk.
Ebben a posztban elmagyarázom neked, hogy miről szólnak valójában ezek a játszmák, mit kompenzálunk bennük és megmutatom azt az utat is, ami eljuttat oda téged, hogy erőharcoktól, manipulációktól és játszmáktól mentes kapcsolatban tudj élni.
Nagyon fontos azt tudni, hogy a teljes érzelmi világunkat az ego programok futtatják. Ezek a programok kapcsolnak be minden olyan helyzetben, amikor hiányt, frusztrációt élünk meg egy kapcsolatban. És ezek a programok felülírnak mindent, amit a józan ész diktál. Lehet, hogy te elhatároztad magadban, hogy legközelebb egy konfliktusos szituációban úgy fogsz reagálni, hogy megértőbb leszel, kedvesebb leszel, halkabb leszel. Aztán jön a konfliktus és azonnal robbansz. Miért? Mert az ego programok bekapcsoltak az elmédben.
De mik ezek a programok és hogyan befolyásolnak minket?
Az egyik ilyen szabotáló program, a magabiztosság hiánya. Amikor a másik elismerését keressük. Elég jó vagyok? Elég nagy a mellem? Tetszem neked? Elégedett vagy velem? Nincs is ezzel baj, ha egyszer-egyszer előfordul. Ez teljesen normális. De amikor ez a minta folyamatosan ismétlődik, akkor a partner egy idő után eljut oda, hogy teljesen kiábrándul. Ha ezen nem változtatunk, nem dolgozunk magunkon, és ebben az állandósult mintában éljük a kapcsolatot, akkor oda vezet, hogy egy teljesen kiszámítható, egyszerű, unalmas lénnyé válunk. A másik elveszíti a vonzalmat az irányunkba.
A magabiztosság hiánya az elhagyatottsági traumából ered. Amikor gyerekként azt éreztük és úgy döntöttünk, hogy – nem vagyok fontos, – nem vagyok elég jó, – nem lánynak akartak, – az én érzelmeim, igényeim nem számítanak. Amikor a másik jóváhagyását keressük, (“Jó vagyok?” “Kellek neked?” “Képes vagyok?”) akkor mi magunk vonjuk kétségbe ezeket.
Ilyenkor olyan gondolatok járnak a fejünkben: “Ha nem vagyok elég jó neked, akkor mi lesz?” “Elhagysz?” “Elutasítasz?” Az elhagyástól való félem az elhagyatottsági traumánk. Az ember annyira fél az elhagyástól, hogy inkább leredukálja magát. “Inkább nem adom magam, csak ne hagyja el.” És elkezd játszani egy szerepet, hogy megfeleljen a másiknak.
Vagy még egy variáció, hogy “Ha elutasítasz, akkor én meg elutasítalak téged.” Erős bosszúvágy dolgozik ilyenkor bennünk, ami egy hatalmas ego támadási minta. “Szemet szemért!” Visszaadom amit adtál.
Van, hogy előre lejátszuk magunkban, hogy mi fog történni. “Támadsz majd?” “Akkor én mire készüljek fel?” “Hogyan védekezzek majd ellened?” “Hogyan védekezzek majd a potenciális támadásaid ellen?”
Ezek a programok a tudattalan elmében rejlenek. Egyszerűen a negatív érzelmek uralkodnak bennünk, a fájdalom és az érzelmi lenyomatok dominálnak. Amikor nem tudjuk a negatív érzelmek pszichológiáját, akkor abban a kelepcében találjuk magunkat, hogy – “Nem akarom, hogy elhagyj!” “Nem akarom, hogy fájjon!” “Nem akarom, hogy bánts!” – nem adjuk magunkat és folyamatosan stratégiázunk. Egyfolytában védekezünk. És itt jön megint a csavar a történetben. Fontos, hogy tudd, minden védekezés mögött ott van a támadás, ami a saját magunk elleni támadás. Ez persze nem tudatos és evidens. Ezeken a támadásokon keresztül tartjuk fenn az erőharcokat.
Minél több öntámadást hajtunk végre, úgy csökken az önbizalmunk és az egész mechanikát fenntartjuk anélkül, hogy tudnánk hogy nem a másik az oka annak ami történik, hanem saját magunk.
A másik szabotáló program a fenyegetőzés azzal, hogy valamit megvonunk, elveszünk, ha a másik nem azt csinálja, amit kérünk = követelünk. Amikor erőharcban vagyunk, akkor szeretnénk ha a mi szavunk számítana. És itt újra felszínre jön az elhagyatottsági traumából eredő romboló hiedelem: “Az én szavam nem számít.”
Ebben a fenyegetőző energiában azzal zsaroljuk a másikat, hogy ha nem azt csinálja amit akarunk, akkor nem kap finom vacsorát, nem lesz tiszta ruha, nem lesz szex, stb. a sor végtelen. Fenyegetőzünk, visszatartunk. Minden visszatartás, ha sokszor lejátszuk, hiányhoz vezet. Mert a visszatartás ellenállásba torkollik, a másik olyankor befeszül, és óhatatlanul hiányt teremtünk. De mi ez a hiány? Már nincs szex, már nincs szerelem, nincs pénz, nincs boldogság, nincs harmónia stb.
A harmadik szabotáló program, hogy játsszuk a függetlent, úgy teszünk, hogy a másik nélkül is jól elleszünk. Ez a független viselkedési minta, egy komoly büntető mechanizmust is rejt magában. A pszichológiája az, hogy amikor függtünk valakitől, pl., a gyerekként a szülőtől, a szülők értelmességétől, és nem jól sikerül, mert a legtöbb szülő “alkalmatlan” szülőnek lenni, akkor ez a függőség megsebződött bennünk. Tudat alatt elutasítottuk ezt a függőséget és egy független állapotba mentünk át. Ebben az állapotban elutasítottuk az érzelmi testünket és az asztrálsíkra száműztük. Aztán, amikor a párkapcsolat erőharcaiban kidobjuk a másikat, mert mi független nőként jól elleszünk nélküle is, kezdetben jó érzésünk lesz és megnyugszunk. Mert az ego ezt hiteti el velünk. Meg vagyunk győződve róla, hogy mindent jól csináltunk. Csakhogy egy halálos csapdába kerültünk. Aktiváltuk az időzített bombát, ami kb. 10 év múlva robbanni is fog és lehet kapaszkodni. Miért?
Az, hogy az érzelmi testünket kitettük az asztrálsíkra azzal jár, hogy nem merünk érezni Sem a jót, sem a rosszat. Mivel nem merünk érezni, nem akarjuk újra a fájdalmat, ezért elutasítunk mindenkit. Amíg az érzelmi testünk nincs integrálva, addig az elutasított érzelmek tőlünk távol, egy szeparált állapotban maradnak. A függetlent játsszuk, hogy a másik nélkül is jól elvagyunk, de igazán ez egy büntetés nekünk, mert nem vagyunk jól. Amikor a másikat elutasítjuk, szeparálva hagyjuk akkor nem csak őt büntetjük, hanem magunkat is.
Nézd meg mi az az érzelem, amit nem mersz érezni? Mi az amit elutasítottál?
A negyedik szabotáló program a zsörtölődés. Elégedetlenség, érzelmi bántalmazás a másik irányába. Ilyenkor fújunk a másikra, a másik háta mögött beszélünk. Jellemzően hívjuk a barátnőnket és csak mondjuk és mondjuk, hogy mekkora kreténnel élünk együtt. Vagy még rosszabb esetben a munkahelyünkön a “megértő” kolléganőknek pocskondiázzuk a másikat. Ez pedig nem más, mint a saját kudarcunk kivetítése. Azt is elmondom miért.
Azt ugye tudjuk, hogy senki nem véletlenül van jelen és jön az életünkbe. Mindenkivel úgynevezett lélekszerződésünk van. Ebben megígértük a másiknak, hogy megmentjük, hogy segítünk neki gyógyulni. De ezt mi nem tettük meg. Amikor a másikra zsörtölődünk, akkor ezt a nagyon komoly hiányosságot rójuk fel magunknak. Ebből származóan bűntudatunk van. Minden bűntudat egy automatikus önbüntetéssel jár. Ezen keresztül kivetítjük a saját fájdalmunkat a párunkra. A saját árnyvilágunkat és a rossz hiedelem világunkat vetítjük rá és bántjuk a másikat anélkül, hogy értenénk miért csináljuk azt, amit csinálunk. A zsörtölődés mindig a saját kudarcunknak a kompenzációja.
Kérdezd meg magadtól: Mi az amit nem tettem meg azért, hogy az a másik jobban lehessen? Mi az amit nem tettem meg, hogy a kapcsolat javulhasson?
Az örjöngésünk tudat alatt újra és újra döntéseket hoz az elménkben a jó ellen, emiatt ismételjük a nemkívánatos mintákat és a nemkívánatos múltat.
Ha egymásra építettük a kapcsolatot, akkor egymásban kell meggyógyítani a dolgokat. Ha a nő a férfit gyógyítja, akkor a benne lévő férfi aspektusa is gyógyul. Így válhat koherenssé a személyisége és így tud egységbe kerülni. Ugyanez igaz fordítva is.
És milyen a tiszta, játszma mentes párkapcsolat? Egy gyógyult kapcsolatban, amikor az erőharcok megszűntek, a nő és a férfi partnereknek tekintik egymást. Nem használják és használják ki a másikat. A manipulációs mintákat már integrálták, ezért nem a bűntudat vezérli őket hanem az, hogy a közös érzelmi és fizikai jólétüket valóra váltsák. Ekkor lehet már egy igazán szép jövőt tervezni. Nem ismétlik a múltat. A másikban nem az ellenséget és a riválist látják. Nem beszélnek egymás háta mögött, kizárólag jót vagy semmit. Bátran ki merik mondani: “Ma szar napom van, kérlek most kicsit hagyj magamra!” “Valamivel el vagyok foglalva, légyszi ne szólj hozzám egy ideig!” És a másik ezt elfogadja, nem veszi magára. Itt már szabaddá tettük a másikat. Engedjük a párunkat szabadnak lenni. Engedjük egymást létezni.
De hogyan érhető el ez az idilli állapot?
Láthatod, hogy mennyi bújtatott pszichológia, mennyi ego csavar irányítja az elménk működését. Egy precíz logikai rendszert kell átlátni ahhoz, hogy elindulhasson a gyógyulás. Az elhagyatottsági trauma és az ebből eredő romboló hiedelmek a legmeghatározóbb gyökéroka a kapcsolati játszmáknak. Itt kell kezdeni az elme takarítását. Ehhez jönnek még az ősöktől hozott minták, traumák. És sok-sok rétege az elmei programoknak. Ehhez szükség van egy olyan módszerre, ami végigvisz ezen a folyamaton lépésről lépésre. Ezek olyan mély programok, olyan bonyolult rendszerben, hogy a pozitív gondolkodással, olcsó tippekkel trükkökkel, az “Engedd el, nem a tied!” okosságokkal nem lehet oldani. Főleg nem egy-két nap alatt. Ha valaki azt mondja neked, hogy az évszázadok alatt, a több életen keresztül beléd kódolt elmei programoktól megszabadít egyetlen alkalom alatt és neked semmit sem kell tenned, akkor azért gyanakodj.
És nyilván most azt mondod, hogy “Nem csak nekem kell dolgoznom magamon, hanem a másiknak is. Akkor lehet jó eredmény. Mi van, ha ő nem akar dolgozni magán?”
Igen, a szabad akarat megadatott mindenkinek. Nem kényszeríthetjük rá, hogy bármit megtegyen. DE! Ha te elkezded gyógyítani magad, akkor meg fogsz lepődni azon, hogy már ettől változni fog a kapcsolat. Ha nem teljesen “agyatlan kretén”, akkor rá fog hangolódni a te új rezgésedre és automatikusan elkezd ő is változni. Te pedig, mivel oldod a traumáidat, már teljesen másképp fogsz reagálni a párodra. Ami korábban triggerelt, kibillentett, az már nem lesz hatással rád. Tőled fog gyógyulni a párod is és a kapcsolat is. És ki tudja. Lehet, hogy egyszer csak ő is elindul az úton. Hidd el nekem, lehetséges. Mert én már megtapasztaltam.
